MARC21 konverzió, adattisztítás

Tisztelt Kollégák!

A protestáns reformáció 500 éves történetére emlékezve gyakran idézik Martin Luthernek a mondását, Ecclesia semper reformanda est. Persze, ő sem szerette aztán, hogy az ő általa alapított egyházat/gyülekezeteket is folytonosan változtatni kellett. Nos, bármely intézményre igaz, Institutum semper reformandum est. Bizony, még a könyvtárakra is, a bennük folyó átgondolt, szabványosított munkára is.
Az MTA Könyvtár és Információs Központ 2015-ben kezdte a MARC21 szabványra való átállást. Az elmúlt másfél évben nagyon sok tapasztalatot szereztünk, az átállás során keletkezett dokumentumokat szeretnénk ezen a honlapon megosztani a hazai könyvtáros közösséggel, így folyamatosan tudjuk fejleszteni és frissíteni a tartalmakat.
A MARC21 bevezetése és az egységes feldolgozási gyakorlat kialakítása elengedhetetlen az új könyvtári platformok korában. A teljes magyar könyvtári hálózat, hangsúlyosan is a szakkönyvtárak segítségével, az Országos Széchényi Könyvtárban zajló Országos Könyvtári Rendszer projekt kapcsán a MOKKA közgyűlésen bejelentésre került, hogy a közös katalogizálásra alkalmas rendszer RDA szabványra épít. Úgy gondoljuk, hogy nemzetközileg elfogadott, egységes katalogizálási szabályok bevezetése lehetővé teszi a magyar könyvtárak minél hatékonyabb megjelenését a világhálón.
Arra törekedtünk, hogy szigorúan kövessük a MARC21 szabványt és csak helyi mezőben alkalmazzunk helyi gyakorlatot, hogy a későbbi átállás során zökkenőmentes legyen az adatcsere.
A honlap tartalmat CC-BY-NC-SA licenc alatt közöljük, ezzel is elősegítve a megosztást és használatot.
Amennyiben segítségükre lehetünk, kérjük, vegyék fel az MTA Könyvtár és Információs Központ munkatársaival a kapcsolatot.

Üdvözlettel,
Monok István